Hirdetés

Oculus VR felvásárlás - így reagált az internet

|

Az Oculus VR felvásárlása mellett senki nem mehetett el szó nélkül. Egyesek szóban, mások egy-egy képpel próbálták a világ tudtára hozni érzéseiket.

Hirdetés

Mindenkit meglepetésként ért a tegnap esti bejelentés, melyben Mark Zuckerberg közölte a nagyvilággal, hogy az Oculus VR bizony mostantól a Facebook tulajdona. A vállalat eddig sem volt szégyenlős, ha valami megtetszett nekik, arra bizony rátették a mancsukat. Elég csak az Instagramra vagy a WhatsAppra gondolni.

A Facebook most 2 milliárd dollárral sétált be a tárgyalóterembe, pár aláírással később pedig már övék is volt az Oculus VR. A bejelentést követően néhányan csak pislogtak, mint hal a szatyorban. A felvásárlás nem várt fordulatot hozhat a VR szemüveg életében, és hogy milyen irányba indulnak majd el a Facebook égisze alatt, egyelőre csak találgatni tudjuk. Az internet népének természetesen megvan a saját véleménye, ezek eddig a legjobbak.

Van aki szerint ilyen lesz a következő Oculus Rift modell:

Természetesen John Carmack is szóba jött, hiszen az immár a Facebook alkalmazásában álló programozó jövője is változhat. Maga Carmack egyébként bizakodik.

A Simpsons egyébként már régen megjósolta az üzletet:

 

A legtöbben elszomorodtak a hír hallatán...

...mások örültek neki...

...de olyan is akadt, akit egyáltalán nem érdekel a dolog.

És hogy mi a közös a Facebookban és az Oculus Riftben? Mindkettő hányingert okozhat.

 

Köszi, Kotaku.

Ti melyik oldalon álltok? Örültök az üzletnek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)